Szülés környékén ez a kérdés ritkán hangzik el. A baba és a kismama hogyléte természetesen rendszeres téma a rokonok, barátok körében, azonban a kispapák ebben jócskán háttérbe szorulnak.
Én is ebben a helyzetben voltam, míg egy ismerősünk fel nem hívta a párom figyelmét Ella munkásságára.
Ekkor megkérdezte a menyasszonyom: nem megyünk el Ella dúla szülésfelkészítő tanfolyamára? Gondoltam, miért ne, hiszen csak három alkalomról van szó, azt még fél lábon is kibírom. Commodore C+4-en felnőtt kispapaként természetesen nyomban "kigugliztam", mit is jelent a dúlaság, mégsem értettem egész pontosan, miért is van nekünk erre szükségünk. Ami miatt mégis vártam az első alkalmat, az az volt, hogy a kórházi szülésfelkészítő "tanfolyamon" mint egy turistacsoport rohantunk végig a szülőszobán, nem kis megerőltetést jelentve a kismamáknak, és enyhén szólva csekély mennyiségű információkkal távoztunk a kórházból. Gondoltam, nem baj, ha kicsit többet is megtudok a szülésről, főleg, hogy apás szülésre adtam a fejem.
Az első Szülésfelkészítő Műhely Ellával nagyon barátságos, meghitt, de mellette őszinte és nyílt volt. A kiscsoportos "tréning" kerete lehetőséget adott arra, hogy a kispapákra is sor kerüljön. A gyors ismerkedés utáni percekben már több információt sikerült a szülésről megtudnom, mint a kórházi felkészítőkön összesen. És nem csak elméleti tudásra tehettünk szert, de gyakorlati tanácsokat is kaptunk arra vonatkozóan, hogy hogyan élhetjük meg a szülést kórházi körülmények között ugyan, de mégis a legtermészetesebb módon.
A további műhelyeken még nyitottabbá vált a csapat, mind inkább őszintébbekké és kíváncsibbakká váltunk. Én, aki még életemben nem foglalkoztam a szüléssel, egyre nagyobb érdeklődéssel fordultam a dolog felé. Rengeteg technikát tanultunk a szülési fájdalmak enyhítésére, párat magam is tudtam "élesben" alkalmazni közülük. Többször éjszakába nyúló beszélgetésekkel zárult a műhely, amikről a többszöri "na, most már tényleg megyünk" kijelentéssel tudtunk csak elszakadni.
A Műhelyek végére elég tájékozottnak és felkészültnek éreztem magam ahhoz, hogy megvalósítsam eredeti elképzelésemet, és bemenjek a szülőszobára. Ma már azt mondhatom, hogy dacára annak, hogy nem minden alakult úgy, ahogy azt elterveztük, mégis életem legboldogabb pillanatait szalasztottam volna el akkor, ha beállok a többi kispapa mellé a folyosón ujjat tördelni, és csak várni, míg jön az örömhír...
Ella műhelyein úgy éreztem, hogy mint leendő apuka annyi figyelmet és időt szentelnek rám, amennyire akkor szükségem volt.
Ezek után elmondhatom, köszöni szépen, a kispapa jól van.