Ez a szülésem teljesen más volt, mint az első lányom születésekor. Egy órakor arra ébredtem, hogy fáj, görcsöl a hasam. Figyeltem az órát, és meglepődve láttam, hogy 5 percenként ismétlődnek a görcsök, így kissé meg is ijedtem, hogy már előrehaladott állapotban van a szülésem. Mivel nem nagyon fájt, csak rendszeresen ismétlődött, így vártam, felkeltem, sétáltam, visszafeküdtem, a fájások pontosan 5 percenként jöttek. Így 2 óra körül felkeltettem Zolit, majd közösen vártunk, és kicsit később elment a mamiért, én pedig megágyaztam neki. Felhívtam Ellát, majd vártunk még egy kicsit. 3 óra után indultunk el, negyed 4 körül találkoztunk a kórház bejáratánál Ellával, és együtt mentünk fel a 4. emeletre. A szülőszobán fogadtak, átöltöztem, felvették az adataimat, majd az ügyeletes orvos megvizsgált. Megállapították, hogy nagyon hamar jöttem be, majd ugyanarra az ágyra fektettek, ahol Gyöngyit is szültem. Elvileg szinte egyáltalán nem kezdtem tágulni. Feltették az NST-t, majd magamra hagytak. Utána bejöhetett hozzám Ella is, Zoli a folyosón ült és várt. Hosszú órákon keresztül a CTG nem mutatott fájásokat, annak ellenére, hogy nekem rendszeresen jöttek a görcsök. Tény, hogy nem elviselhetetlen fájások voltak, de azért annyira nem is voltak kellemesek. Sok időt töltöttem a folyosón Zolival, (Ő nem szeretett volna bejönni a szülőszobára), sétáltam a lépcsőházban fel és alá, párszor tusoltam, de semmi komoly eredmény nem volt. Az orvosomat sem hívták be, mondván rengeteg idő van még. Mikor bejött dolgozni, akkor nézett meg engem is, majd pár óra múlva ismét, és még dél körül sem volt egyértelmű, hogy beindult-e a szülés, vagy sem, így fennállt a lehetősége, hogy hazaküldenek. Nagyon zavart és idegesített, hogy mindenki nézegette a CTG-t, és azt mondogatták, hogy „nincsenek is itt fájások, ugye?”. Emiatt még sírva is fakadtam egyszer, Ella tartotta bennem a lelket. Dél körül aztán láttak egy minimális elmozdulást a reggeli állapothoz képest, és kilátásba helyezték, hogy 1-2 óra múlva lehet burokrepesztés, ha folytatódik. Ez szerencsére 13.55-kor meg is történt. Innentől kicsit felgyorsultak az események, mert egyre intenzívebbek voltak a fájások. 4 óra körül még kikéredzkedtem WC-re. Sétáltam egy kicsit, de hirtelen olyan erősek és gyakoriak lettek a fájásaim, hogy szinte lépni nem tudtam. Ella nagyon sokféle fogást, enyhítő módszert kipróbált rajtam, de ekkor már csak az segített, amikor a csípőmet hátulról hátrahúzta, ezzel mintegy szétnyitva a medencémet. Ez jól működött. Közben folydogált a tágulási vérzés, így bementünk Ellával a WC-re, hogy egy kicsit megtöröljem magam, a lábam, de már nem nagyon sikerült, mert jöttek a tolófájások. Összeszedtem minden erőmet, és két fájás között berohantam. Szerencsére az orvosom ott állt az ágyam mellett, és azonnal meg tudott vizsgálni. A szülésznőnek alig volt ideje felvenni a tiszta kötényt, mert már szültem is. Az orvos mondta, hogy a következő fájásnál már nyomhatok is, és kijön a baba. Gátmetszést alig tudtak csinálni, mert Panna feje már annyira lent volt, hogy alig fért be a szülésnő keze. A következő fájásnál összeszedtem magam, az orvos mondta mit csináljak, és Panna tényleg meg is született 16.43-kor. Nagyon gyors volt és nagyon nagy megkönnyebbülés! Miután felsírt, a mellkasomra tették, még be is takarták és pár percig ott is hagyták. Majd elvitte a csecsemős nővér fürdetni és lemérni. Zolit közben délben hazaküldtem pihenni, mert neki éjszaka dolgozni kellett, és nem ért vissza, mire megszületett Panna. Így amíg vártunk a varrásra, felhívtuk, hogy siessen vissza, mert ismét apa lett. A varrás meglepően kellemetlen volt és fájt. Nagyon vártam, hogy kész legyen. Lehet, hogy jobban kellett volna ragaszkodni ahhoz, hogy ne legyen gátmetszés, és kevesebb öltés elég lett volna. Mire az örzőbe áttoltak, már Zoli is visszaért, és ott kb. 2 órát töltöttünk együtt. Ella segített nekem és a többi mamának, akiknek nem volt segítsége, az első mellretételnél. Panna nagyon ügyesen próbálta szopizni a mellemet, bíztam benne, hogy ügyesek leszünk, és tudom anyatejjel táplálni sokáig. Ez a szülésem teljesen más volt, mint az első lányom születésekor. Akkor a tágulási szakasz rövidebb ideig tartott, de a kitolás borzasztóan nehéz volt, az orvosnak rá kellett segíteni kívülről. Pannánál viszont nem akart a tágulás haladni, de maga a kitolás már nagyon könnyen ment. Az egész azért volt hosszú, mert az eleje nagyon elhúzódott. Az intenzív fájások végül 2,5 órán át tartottak. Gyöngyi születésénél a varrás kicsit kellemetlen volt, de nem emlékszem, hogy igazán fájt volna, míg itt határozottan fájt. Nagyon örülök, hogy Ella velem volt végig. Egyedül sokkal nehezebb lett volna az egész napot végigcsinálni. Tartotta bennem a lelket, amikor még az sem volt biztos, hogy aznap megszületik Panna, és akkor is, amikor már nagyon fájt. A szülésznők az első szülésemkor nagyon kedvesek voltak. Most sok dolguk volt, tele volt a szülőszoba, rengeteg szülés volt aznap, nem volt elég ágy, hogy lefektessék a szülő mamákat. Mindent egybevetve, mindkét szülésem pozitív élményként él bennem, és a nagy boldogságra emlékszem elsősorban! Itt láthatod a fotókat!